Megtérés történet 2012.06.12. #JKKata

Boldog szülinapot nekem :) Tizenkét év lehet nagyon hosszú és lehet nagyon rövid idő is, attól függ ugye, honnét nézzük. Hosszú, ha valaki a börtönbüntetését tölti és biztosan nagyon rövid, ha valaki álmai munkáját végzi és lejár a szerződése, váltania kell ... nos, én pontosan 12, azaz tizenkét évvel ezelőtt mondtam igent Jézusnak az Arénában, a Reménység Fesztiválon :) Egyrészt nagyon kevésnek tűnik ez az tizenkét év, hisz annyi minden történt velem is és velünk is azóta, másrészt egy örökkévalóságnak érzem a megtérésem óta eltelt időt. De bárhogy is nézek vissza a 2012 és 2024 közötti időszakra, az biztos, hogy nagyon sokat tanultam Istentől az életről és az Ő végtelen szeretetéről és kegyelméről <3

2011. - 10 éve voltunk már ekkor házasok, megszülettek a lányaink is és 4 éve éltünk felemás igában az én drága férjemmel. Nem volt könnyű időszak, Szabolcsnak azért, mert türelmetlenül kérte - várta az én megtérésemet, nekem pedig azért, mert masszőrként kicsit sem érdekelt Jézus - a Biblia - az egyistenhit stb., sokkal jobban érdekelt minden olyan technika és fogás, melyekkel segíteni tudtam - legalábbis azt hittem, én csacsi -, a hozzám forduló vendégeken és őszintén szólva, marhára idegesített minden térítő jellegű beszélgetésünk. Utólag persze már többször bocsánatot kértem a férjemtől, neki nehezebb lehetett velem, mint nekem, vele :) De hiába teltek az évek, hiába voltam nagyon “sikeres” és elismert a munkámban, éreztem, valami hiányzik és a legbosszantóbb az volt, hogy tudtam, csak én vagyok “kereső módban”, a férjem mindig olyan nyugodt volt és békés és kevésbé idegeskedő, látszott, Ő már rátalált arra a valamire vagy valakire, aki ennek a forrása ... Úgyhogy befizettem újabb és újabb tanfolyamokra, még néhány ismeretlen masszázs fajtát ismertem meg, újabb gyógyító kurzuson nyertem beavatást ( reiki ) , ahol meditáltunk és füstölőztünk és gyógyítottunk, vettem részt táltoséknál szelleműzésen - vagy hogy is hívták ezt -, de hiába minden, egyszerűen n e m a k a r t ö s s z e á l l n i a p u z z l e ... és én egyre feszültebb és türelmetlenebb lettem ... :’(

2012. - A férjem elkezdett gyülekezetbe járni, ami engem a végtelenségig felbosszantott, mert hát a közös, családi időből távozott órák hosszára, magamra hagyva engem a konyhával és a két gyerekkel, meg a vasárnapi ebédfőzéssel. S tudjátok, mi volt a legidegesítőbb? Az a furcsa tisztaság a szemeiben, amikor hazajött, olyan volt az arca, mintha az összes gondját s baját levasalták volna az arcáról és - gondolhatjátok - ez engem mennyire felpaprikázott ( igen, jól gondoljátok, én ilyen temperamentumos - hirtelen haragú asszonyság vagyok :) ) Azt hiszem, ekkor tájt kezdtem el kérdéseket feltenni ... s kézenfekvő volt, hogy a férjemet bombáztam a kételyeimmel, az aggályaimmal ... úgy éreztem, semmit sem értek, de nagyon egyedül vagyok és mivel látom, hogy neki - a férjemnek - jó, én is kérek abból, ami neki már megvan. :)

Lelkem hozzád vágyódik éjjel, teljes szívből kereslek téged. Mert ha ítéletet tartasz a földön, igazságot tanulnak a világ lakói. Ézsaiás 26,9 (RÚF)

Még a gyülekezetbe is elmentem egy alkalommal, pedig semmi kedvem sem volt hozzá :P, s őszintén, nem is nagyon láttam értelmét az egésznek. Igaz, mindenki olyan furán kedves volt és barátkozó, annak ellenére, hogy akkor láttak először és én ezzel nem tudtam mit kezdeni ...

Reménység Fesztivál 2012. 2012. 06.02. Kiderült, lesz egy rendezvény nyár elején, ahová többen is mennek a gyüliből, Szabolcs kérdezte, van -e hozzá kedvem. Ránéztem a naptárra és a kedvére szerettem volna tenni, a megjelölt dátum - június 02. - biztonságosan messze volt még, ezért igent mondtam. Tudtam, addig még annyi minden közbejöhet - pl. a szüleim mégsem tudnak majd vigyázni a lányokra, vagy valami hasonló :D Eljött a nap, a szüleim még mindig nem mondták vissza a gyerekfelvigyázást, ezért úgy gondoltam, majd ha leadtuk a gyerkőcöket, rábeszélem a férjemet egy mozira vagy hasonlóra, biztosan nem lesz ellenére, hisz mindig olyan drága, hogy igyekszik a kedvemben járni.

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. Jer.1,5 (RÚF)

Legnagyobb döbbenetemre azonban most hajthatatlan volt. Azt mondta, a fesztiválra megyünk. Minden idegszálam és sejtem sírva tiltakozott, nem akartam menni!!!!! Nem mondom, hogy hisztiztem az autóban, de azért próbálkoztam és magam csodálkoztam a legjobban, egyrészt a férjem konokságán - amikor Ő tényleg nem ilyen szokott lenni -, másrészt azon a sok, furcsán rémisztő fizikai érzeten, amit magamon tapasztaltam. Szó szerint rosszul voltam. Rázott a hideg, aztán levert a víz, tüzesen forróak voltak a végtagjaim, hányingerem volt és sírni akartam és csak menekülni szerettem volna, el, messzire az Arénától, a leendő testvéreimtől, Istentől ... de nem lehetett, az Úrnak az volt a terve, hogy engem oda bevisz, mindenáron, még ha az ördög mindenfélével próbálkozott is, hogy távol tartson ... Végighallgattam a koncerteket, próbáltam felfogni és megérteni a beszédeket, prédikációkat, imákat - kevés sikerélményem volt -, engedelmesen megfogtam a jobbra mellettem ülő idegen lány kezét is, amikor ezt kérte a színpadon álló pásztor ( már nem emlékszem ), de továbbra is utáltam, hogy ott vagyunk ... Ez nem tudom, melyik este, de lehet, hogy pont itt vagyok a tömegben és lehet, hogy te is ott voltál ... :) ... aztán nem tudom, mi történt ... egyszer csak elkezdtek folyni a könnyeim, megállíthatatlanul és nagyon sokáig sírtam és nem értettem, mi történik velem. Majd Franklin Graham ment fel a színpadra vagy akkor már ő beszélt egy ideje, fogalmam sincs ... a lényeg az, hogy kérte, aki szeretne vele együtt imádkozni és elfogadni Jézus Krisztust, az ő személyes megváltójának, nos, azok az emberek menjenek le a színpad előtti részre. Mi valahol magasan fent voltunk és én féltem. Nem tudtam, mitől ... azt éreztem, el szeretném mondani ezt az imát, de egyedül biztosan nem megyek le a tömegbe. Összeszedtem a bátorságom és megkértem a férjemet, hogy kísérjen le. Nem emlékszem az arcára, de utólag el tudom képzelni, milyen fejet vághatott ;) Így hát, valahogy lementünk a “küzdőtérre” - tudom, hogy a könnyeimtől semmit, de semmit sem láttam - és én becsuktam a szemem és életemben először elmondtam Jézusnak, hogy hiszek benne és kértem, hogy bocsásson meg nekem, mert nagyon sok a bűnöm ... és kértem, hogy lakjék eztán az én szívemben is ...

Akkor is sírtam, most is sírok gépelés közben ... valószínűleg percre pontosan 5 évvel ezelőtt születtem újjá! <3

Hálás vagyok neked, Uram! Az áldozatért, a szeretetedért, a türelmedért, a megbocsájtó szívedért, a végtelen kegyelmedért. Azért, hogy engem, még engem is méltónak találtál arra, hogy nem csak, hogy szóba állj velem, hanem arra is, hogy meghalj értem ... értem, érdemtelenért ... Nem tudom elmondani, mit is érzek, de Te, Úr Jézus tudod, és ez a fontos. KÖSZÖNÖM! <3

ui.: Érthető módon a férjem óvatosan figyelte az eseményeket, hisz nem tudhatta, igaziból mi játszódott le bennem aznap este az arénában ... utólag azt szokta mondani, akkor nyugodott meg, mikor másnap reggel felkeltünk és én azt mondtam neki: “Menjünk gyülibe együtt!” :) <3

Az elveszett drahma

Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek. Lukács 15,8-10.

A törtétenet eredetileg az ötéves megtérés szülinapomon írtam meg, hogy ne felejtsem el a részleteket, azóta sok víz lefolyt már a Dunán, de a lényeg ez maradt, amit itt olvashattál.